Rossz hír!!

No, hát arról van szó, hogy ritkábban fognak jönni a fejezetek, mert igencsak lerontottam a suliban (és nem vagyok rá büszke). Vagyis megpróbálok heti egy fejezetet hozni, de az is akkor jön ha meg van az 5 kommentár... Azt vettem észre, ha megvan az 5 komi (vagy 6-7), nem írtok többet, hanem várjátok a frisset. Kérlek írjatok, nem tudjátok hogy mennyit segít ez nekem (kivéve akik igen xD)... A lényeg: Ritkább friss és komizzatok!!! Ne feledjétek ez nem végleges!!! Átmeneti helyzet...
Köszönöm hogy megértitek....

Pux: Lyly

Mégegyszer köszönöm és sorry!!

Díj

Szabályok:
1.) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (belinkelve a blogjukat)!
2.) Tedd ki a logót a blogodra!
3.) Írj magadról 7 dolgot!
4.) Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!
5.) Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról

Na akkor álljunk neki :)

1, Nagyon szépen köszönöm sweety13 hogy küldted nekem és ez nagyon megtisztelő is egyebn mégegyszer köszii
http://multjovoszerelem.blogspot.com/

2, Megvan :)

3, 

1,Mindenki Lylynek, (Bongyorkának)  hív

2, Szerintem nagyon kedves vagyok

3, Kedvenc kajám a pizza

4, Szeretnék találkozni Milivel

5, Imádok írni,olvasni

6, Zene minden mennyiségben

7, Évezem az életet!

4,A Blogok :
Vicky11 : http://beyondtheocean-vicky11.blogspot.com
Rékácska16:  http://alkonyatatortenetfolytatodik.blogspot.com
Vivika95: http://nessiecullenstory.blogspot.com
Vivenna : http://twilightfans-vivy.blogspot.com/
Daisy: http://edwardbellacullenswan.blogspot.com/
Nicolle : http://www.nicollestory.blogspot.com/
Beeezy: http://www.twilight-beeezy.blogspot.com/

Mégegyszer köszii Puxx

Ruhák

Lizzy ruhái amiket Alice ráagatott xD :

6. fejezet- Jelek

6. fejezet

(Bella szemszöge)

Szerencséje volt, mert Edward épp elkapta. Felvittük a szobába, abba ahol én feküdtem, amikor Nessie-vel voltam terhes, és infúzióval kellett táplálni. Lefektettük az ágyra. Úgy nézett ki, mint aki alszik. Feszülten vártuk, hogy mikor tér magához. Egy idő után úgy döntöttünk, hogy lemegyünk, mert aludt. Mikor leértünk, mindenki abba hagyta a saját tevékenységét, és kérdő tekintettel meredt ránk.

- Nem tudom mi a baja. – válaszolta meg Carlisle azt a kérdést, amire az összes Cullen választ várt.

- Ha felébredt alaposabb kivizsgálást szeretnék elvégezni rajta, persze ha beleegyezik. – miután se perc alatt felfogtuk a hallottakat indultunk volna a dolgunkra, de apám megint megszólalt.

- Várjatok! Még annyit szeretnék kérdezni, hogy senkinek sincs ellenére, ha befogadnánk szerencsétlen lányt. Egy őrült alak üldözi nincs otthona, és ha most még beteg is… - erre Rosalie felhorkant.

- Hurrá, még egy ember tud rólunk. Plakáton ne hirdessük, a plázában esetleg? Vagy adjunk interjút a CNN csatornának? – mondta gunyoros hangnemben.

- Na de Rose, kérlek. Hogy mondhatsz ilyet. – förmedt ré Esme. - Ez a lány az életével játszik.

- Ki játszik az életével nagyi? – kérdezte Nessie. Azt sem vettük észre, hogy itt van, annyira elmerültünk a vitatkozásba.

- Senki kincsem, menj játszani, vagy tudod mit? Nem vagy éhes? Sütök neked valami finomat jó? – lányom bólintott, és elindultak a konyhába. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk.

- Figyeljetek – szólaltam meg – a vitatkozás nem vezet sehova. Üljünk le és beszéljük meg ezt. Nagyon komoly dologról van szó, legalábbis szerintem. – mindenki megadta magát a szónoklatom hallatán, még Rose is. Leültünk az ebédlő asztalhoz.

- Nos, van egy ajánlatom. Maradjon itt egy pár napot. Míg Carlisle kideríti, hogy mi a baja. Aztán döntünk. Így jó lesz?

- Én egyet értek Bellával. – mondta kedvesem.

- Carlisle? – bólintott.

- Emmett? – szintén-

- Alice, Jasper?

- Tudod, hogy számíthatsz ránk. – mondta a kis energia bomba.

- Végül, Rosalie?

- Legyen! Van más választásom?

- Nincs. – válaszolta Em viháncolva. Sosem értettem, hogy tud mindent így elidétlenkedi.

- Ezt megbeszéltük, téma lezárva. – mondtam mosolyogva.

Már este fél hét volt, amikor Lizzie lekászálódott az emeletről, nagyokat ásítva és a szemét dörzsölve. Mindenki felkapta a fejét.

- Jó reggelt csipkerózsika. – köszöntötte Emmett, de a vigyort nem lehetett letörölni a képéről.

- Jó reggelt, mennyi az idő?

- Pontosan fél három. Éjszaka van. Jó sokáig aludtál. – mondtam neki kedvesen.

- Öhhm én… - eléggé zavarba jött – szóval… ne haragudjatok, én csak izé nagyon fáradt voltam.

- Oh, drágám semmi baj, ki kellett magad pihenni. – anyáskodott feledte Esme.

- Nem fáj már a hasad? – kíváncsiskodott Carlisle.

- Tessék? Ja, óóó én nem, köszönöm jól vagyok.

- Ha elkészültél, mert gondolom, szükséged van pár emberi percre… gyere, fel az irodámba kérlek. – mondta Carlisle és felment az irodának nevezett szobába. Lizzie hamar kész lett, persze Alice segítségével. Sajnáltam szegényt, mert nővérem olyan göncöket aggatott rá, amit még szerintem ő sem húzna fel. Ezután elindult felfelé a lépcsőn.

(Lizzie szemszöge)

Amikor kinyitottam a szemem, egy könyvekkel teli szobában feküdtem. Szép lassan lesétáltam az emeletről. Mindenki üdvözölt, Carlisle, azt hiszem így hívják, megkért, hogy menjek majd be az irodájába. Nem is gondoltam volna, hogy egy vámpírnak saját irodája van… Hamar elkészültem, bár Alice a pici manó, segített. Bár ne tette volna. Olyan ruhákat kellett felvennem, amitől hányni tudnék, na, jó ez kicsit túlzás. Egy piros cső toppot, meg egy farmer szoknyát kellett felhúznom, egy magas sarkúval. Ez annyira nem én vagyok. Fogalmam sem volt, hogy mit akart Carlisle, ezért némi feszültséggel, de megindultam fel a lépcsőn. Halkan kopogtam. Carlisle kikiáltott egy szabadot én pedig benyitottam. Ahhoz képest, hogy egy rakás vámpír lakja ezt a házat nagyon otthonos volt.

- Ülj le. – mondta. A hangjából csak úgy áradt a kedvesség.

- Nem bánod, ha kérdeznék valamit? – fogalmam sem volt, hogy mit akar ezért megingattam a fejem.

- Köszönöm. Először is, mit éreztél, amikor fájdalom nyilallt a hasadba? Legalábbis ezt gondolom, mert odakaptad a kezed és felsikoltottál. – nem gondoltam volna, hogy ezt fogja kérdezni, de hát orvos, nem?

- Ezt nehéz elmondani. Hírtelen… mintha tőrt szúrtak volna a hasamba, azt hiszem.

- Értem. Máskor is voltak már ilyen fájdalmaid?

- Ennyire erős még nem. – válaszoltam, bár nem tudtam mi a lényege ennek a kérdezz, felelek játéknak.

- Ettél mostanában valami, ami esetleg romlott lehetett? – elgondolkodtam.

- Azt hiszem igen. Mielőtt a balesetet láttam volna, beültem egy kínai étterembe. Elég lepukkant volt, de olcsó. Szerintem ott nem stimmelhetett valami.

- Az elmondottak alapján csak gyomorrontásod lehet. Pihenj jó sokat, de erről mi gondoskodunk. – na, a közepébe talált…

- Én erről is szerettem volna beszélni – mondtam félve – Nem maradhatok. Nem szeretnék a terhetekre lenni.

- Én ezt már megbeszéltem a családommal, és úgy döntöttünk, hogy itt maradsz. Nincs hova menned, nincs pénzed és egy vámpír kerget. Mi meg tudunk védeni. Mi nyolcan vagyunk. Gondolkodj ezen egy picit. – valóságosan lehidaltam attól, amit mondott. Én éljek itt. Ezt szeretnék. Rossz dolgom nem lenne az biztos. De…

- Nem haragszol, ha ezt az egész családdal még egyszer átbeszélnénk?

- Nem persze. Gyere. – elindultunk lefelé a lépcsőn. Mindenki a nagy asztal körül ült, gondolom mindent hallottak, mivel úgy tudom a vámpíroknak szuper hallásuk van. Alighogy leértem, Alice a kis koboldszerű megszólalt.

- A WC az első emeleten balra a második ajtó mögött van. – először nem értettem, hogy miért mondja ezt, de aztán rájöttem. A gyomrom felkavarodott, iszonyú hányingerem támadt. A tenyerem a számra tapasztottam és reménykedtem, hogy idejében elérek a mellékhelyiségig.

A WC fölé hajoltam és… ezt nem részletezném. Azt vettem észre, hogy valaki a hajamat fogja, de nem érdekelt, hogy ki az. Miután lenyugodott a gyomrom, kiöblítettem a számból a kellemetlen ízt, és kicsit megmosakodtam.

- Jól vagy? – kérdezte Bella. Hangjában aggódást hallottam. Bólintottam, és nagyokat ásítottam. Nem hiszem el, hogy megint álmos vagyok.

(Bella szemszöge)

Lizzie jelent meg Carlisle-al az oldalán. Amikor leértek a lépcsőn, Alice megszólalt.

- A WC az első emeleten balra a második ajtó mögött van. – mondta. Először senki sem értette. Egyik percről a másikra történt minden. Lizzie a szája elé kapta a kezét és a wc-hez rohant. Mindenki dermedtem nézte. Én ébredtem fel legelőször a kábulatból. Felrohantam hozzá. Épp a WC fölé hajolt. Megfogtam a haját, hogy ne zavarja. Amikor jobban lett, kiöblítette a száját, és ásított, amin meglepődtem, mert majdnem fél napot aludt, és nemrég kelt fel.

- Jobban vagy? – kérdeztem.

- Igen, köszönöm. Sajnálom, hogy ezt látnod kellett.

- Ugyan semmiség. Velem is ez történt amikor… - a mondat vége a levegőben lógott, a felismerés pedig kegyetlenül hasított belém…



Komit azért ne felejtsetek el írnii!
Puszika

Díj 2/2

Úristen, ehhez nem tudok mit hozzá fűzni. Fél óra alatt kettő díj! Köszönöm!!

Ez egy blogger díj. A szabályok a következők:

1. Ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2. A logót kirakom a blogomba.
3. A szabályzatot kirakom a blogomba.
4. Megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5. Kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6. Megnevezem, hogy kitől és mikor kaptam, nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7. Betartom a szabályokat.

1.2.3.: Ez megvolt.

4. Na ne:
Vampire Bella: http://vampirebella-fanfic.blogspot.com.
Nesszi: http://nesszibaba-azenvilagom.blogspot.com
Nati: http://cullenstories.blogspot.com
Nah egyszer ennyi, majd még eszembe jut!

5.
Név: Lili
Becenév: Lili, Bongyorka (a hajam miatt)
Lakhely: Pécs
Születési hely: Szintén
Magasság: 165 cm
Névnap: február 12.
Foglalkozás: tanuló mi más?
Testvérek: 1 nővér
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: angol, francia
Gyűjtemény: nincs (minek?)
Cipőméret: 38-39 (a kinaiktól függően)
Iskola: Janus Pannonius Gimnázium
Kedvencek: könyvek, olvasás, írás, netezés, olvasni a komikat xD
Hobbi: írás...(mi más)
Zsebpénz: változó: napi 200-500 ft
Álom: nem tom
Szerencseszám: 6
Szeretnék találkozni: Mili-vel xD, Robert Pattinson, Szinetár Dóra
Háziállatok: Szimba a vizsla, meg hangyák
6. És ki(k)től kaptam? Íme:
Lea88: http://leander88.blogspot.com

7. Megvolt, mint látható!!

Díj 2/1

Köszönöm szépen! Az oldal második díja! :D

1. Megköszönöd, akitől kaptad, és belinkeled

2. Elküldöd azoknak, akik szerinted megérdemlik (max 10 ember).

3. Értesíted őket az ajándékról =)

4. Leírod, miért szeretsz másoknak írni.

5. Pár mondatban bemutatkozol a nagyvilágnak =)

Huh, kezdjünk neki:

1.Köszönöm sweety13-nak akitől ezt a díjat kapom:http://multjovoszerelem.blogspot.com/

2. Vampire Bella: http://vampirebella-fanfic.blogspot.com
Nesszi: http://nesszibaba-azenvilagom.blogspot.com
Nati: http://cullenstories.blogspot.com/

Egyszer ennyi, most nem jut több eszembe xD De külömben mindenki megérdemli!!
3. Megvolt.

4.Miért szeretek mséokknak írni? Talán azért mert szeretek másoknak örömet szerezni.

5. Pécsi lány vagyok, 13 éves gimnazista (6 osztályos). Imások olvasni, írni (!!!), imádom a Twilight-ot. Meg az összes többit. Sokak szerint önostorozásban felülmúlom Ewardot. Lényegében egy dilis, jófej csaj vagyok. Asszem ennyi.

Még egyszer köszönöm!!!

:(((

Valami baj van? Nem tetszik a történet!? Valamit elrontottam???? Nem írtok komit, nem írtok a chat-be. Mintha senki se lépne fel. Nagyon elszomorít. Úgy látom nem akarjátok olvasni, vagy már unalmas, lejárt, nem izgi?! Nem szavaztok.Fogalmam sincs mi ez a kihaltság, de lehet hogy csak velem van baj! Annak a két személynek meg köszönöm akik írtak véleményt, jah meg a 3 szavazónak! Így nem fogom folytatni!!!
Pux:Lyly

Lehet, hogy most megint szemét voltam, de bocs! Nem akarok senkit megbántani!!

Új feji!!

Nah kész az új fejezet!! :D Köszönöm a segítséget VampireBellának és az ihletet a vajas Chio Micro Popcorn-nak. XD :P Nekem személy szerint nem nagyon tetszik ez a fejezet de ezt döntsétek el ti. Pux:Lyly KOMMENTELJETEK. pls

5. fejezet Vallomások

5. Vallomások

Kivételesen nem érdekelt, hogy milyen gyorsan hajtunk, csak minél előbb érjünk be a kórházba. Mikor beléptünk, csak oda biccentettünk a recepciós hölgynek. Ismertek már minket, hisz Carlisle-nak itt is volt irodája, na meg amikor ember voltam sokszor a sürgősségin kötöttem ki. Apu illatát követve, hamar megtaláltuk a végcélunkat. Az intenzíven kötöttünk ki. Rögtön Carlisle irodájához rohantunk. Szó szerint feltéptem az ajtót, és kérdések áradatával rohamoztam meg nevelőapámat.

- Istenem Carlisle, mi történt? Mi történt apuval? Miért van az intenzíven? – hadartam, annyira gyorsan, hogy emberi fül nem értette volna. Edward mögém lépett és próbált nyugtatni, nem sok sikerrel.

- Kérlek Bella, nyugodj meg, és ülj le. – bólintottam és leültem, bár majd szétvetett az ideg.

- Édesapád, nos… kritikus állapotban van. Bár magától lélegzik, kómában fekszik és súlyos fej sérülést szenvedett. Nagyon sok esélye van arra, hogy agyi károsodások nélkül felépülhet.- bambán néztem rá, nem fogtam fel, amit mondott. Sokkot kaptam, bár nem tudom, hogy ez lehetséges-e. Jó pár perc után megszólaltam, de csak suttogtam.

- Mi történt, hogy került ilyen állapotba? – a nem létező könnyek marni kezdték a szemem, miközben felnéztem Carlisle-ra.

- Egy fiatal lány ül a kórterem előtt, ő hívta ki a mentőket. Látott mindent, csodálom, hogy nem esett semmi baja. Szerintem jobban járnál, ha vele beszélnél.

- Hát legyen. – mondtam. Kiléptünk az irodából, és valóban ott ült a lány. Valószínűleg azért nem vehettem észre, mert annyira rohantam. Fölnézett, és amikor meglátott minket, kiült a rémület az arcára, felpattant és hátrálni kezdett. Senki nem értette a viselkedését. Carlisle visszainvitált minket az irodába, míg ő beszélt vele. Természetesen visszamentünk. Leültem a bőr fotelbe, ami a fal mellett állt. Edward lehuppant mellém, és a hátamat dörzsölte. Rövid csend után megszólaltam.

- Edward én annyira félek. Mi lesz, ha nem épül fel? – kérdeztem már-már hisztériába átcsapva.

- Sss… nem lesz semmi baj szerelmem. Nem lesz semmi baj. – ismételgette egyfolytában. Már vagy fél óra eltelt, amikor Carlisle belépett a lánnyal az oldalán. Nagyon ijedtnek tűnt. Mi nem álltunk fel, csak odabiccentettünk köszönés képen, nehogy megijesszük. Carlisle leült a székébe és megszólalt.

- Ő Elizabeth Masen, és tud mindent, hogy mik vagyunk. – újból ledermettem, és éreztem, hogy Edward is megfeszül mellettem. Mikor kicsit csillapottak a kedélyek, kedvesem szólalt meg először.

- Elizabeth, honnan tudod azt, hogy mi mik vagyunk? – tette fel azt a kérdést, ami mindannyiunkban ott motoszkált. Nagy levegőt vett, és belekezdett.

- Először is kérlek, szólítsatok Lizzie-nek. Nos, épp a főút mellett sétáltam, jobban mondva menekültem, amikor nagy csattanást hallottam.

- Várj, menekültél? – kérdeztem.

- Igen. Az ex pasim elől. Ő is az amik… ti is vagytok. Már egy éve bujkálok, de mindig megtalál.

- És mond csak, miért bujkálsz előle? – kérdezte Carlisle.

- Ez egy hosszú történet. Egy pici faluban éltem. Új szomszédunk lett. Egy korombeli fiú költözött oda. Egyedül volt. Damon-nek hívták. Én persze rögtön beleszerettem, és hát ő is belém esett. Ez mondjuk egy igen gyenge kifejezés. Szóval már fél éve együtt voltunk, amikor elmondta, hogy mi is ő. Elmondta azt is, hogy hogyan, mivel táplálkozik. Én csak kinevettem. Nem hittem neki. Sokáig győzködött, de nem tágítottam. Badarságnak hangzott az egész. Aztán egyik este minden megváltozott. Azt mondta, hogy elvisz vadászni. Beleegyeztem. Egy sikátorba vitt. Kézben „utaztam”. Egyszer csak felkapott, és elsüvített velem. Kezdtem hinni neki. Amikor megérkeztünk, megpillantottam pár beszívott suhancot. Megkérdeztem, hogy ugye nem fogja őket bántani. Ő csak elnézést kért, és már el is tűnt. Csak azt vettem észre, hogy az egyik gyerek életlen teste fekszik a földön, a másik fiúnak pedig a vérét szívja. Ez nagyon sok volt már nekem. Eszeveszetten rohanni kezdtem. Hazamentem pár cuccom-bedobáltam egy táskába, fogtam a hitelkártyám és elmentem. A szüleimtől sem búcsúztam el. Ez már egy éve történt. Azóta menekülök, de mondom, mindig megtalál. Már nagyon félek. De visszatérve a balesetre, szóval nagy csattanást hallottam, megfordultam és láttam, hogy egy rendőrautóba ment egy másik. Rögtön hívtam a mentőket. Engem is behoztak, pedig mondtam, hogy kutya bajom. – pár percig mindenki emésztgette a hallottakat. Ismét Carlisle szólalt meg.

- Köszönjük, hogy ezt elmondtad nekünk. Bella, pár percre bemehetsz Charlie-hoz, utána vigyétek haza Lizzie-t. Persze ha nincs ellenére. – Lizzie bólintott. Feltápászkodtam a kanapéról. Intettem Edwardnak, hogy jöjjön velem. Csendben nyitottam be a kórterembe. Szívfacsaró látvány tárult elém. Apám becsövezve feküdt, arca sápadt volt. Mint egy beteg, aki csak mélyen alszik. Az ágya mellé húztam egy széket, és leültem. Edward az ajtóban maradt. Nem tudom, mi ütött belém, de halkan suttogni kezdtem.

- Ne félj apu, minden rendben lesz. Jó kezekben vagy. Carlisle meg fog gyógyítani. Hisz tudod milyen jó orvos. Csupa kedves ember vesz körül. Minden rendben lesz. Minden… rendben lesz. – az utolsó mondatnál elcsuklott a hangom és a láthatatlan könnyek patakzottak a szememből. Ráborultam az ágyra és csak zokogtam. Mikor elfogytak nem létező könnyeim, Edwardot pillantottam meg mellettem. A hátamat simította. Nem próbált vigasztalni.

- Jobban vagy? – kérdezte, amikor felnéztem, mire én bólintottam.

- Gyere, menjünk jó? Édesapádnak még pihennie kell. És ahogy elnéztem a kórlapját rohamosan javul az állapota. Meg fog gyógyulni. Egy két hét és ki is jöhet.

- Te tudod, végül is te végeztél az orvosin nem én. – válaszoltam neki rekedt hangon, és még egy gyenge mosolyt is megeresztettem. Felhúzott a székről, és visszaindultunk az irodába Lizzie-ért. Mikor beléptünk, meglepő látvány fogadott minket. Lizzie mosolyogva beszélgetett Carlisle-al. A félelem tovaszállt. Csak örömöt lehetett látni az arcán. Nem nagyon akartam meg szakítani a beszélgetést, de muszáj volt így köhögtem egyet. Mindketten felkapták a fejüket.

- Indulhatunk! – szólaltam meg halkan.

-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-

A kocsiban ültünk. Én elöl kedvesem mellett foglaltam helyet. Az út csendben telt, így tudtam gondolkodni. Jane járt az eszemben. Már két hete elment. A testvérétől kapott egy telefonhívást, hogy találkozni akar vele. Meg akarták beszélni ezt az egész „én csatlakozom a Cullen családhoz” dolgot. Picit fura volt nélküle, mert már megszoktuk, hogy velünk van. Azt mondta, hogy még pát hétig Volterrában marad, de utána mindenféleképpen visszajön. Reménykedtem, nehogy előbb visszajöjjön. Már csak Lizzie miatt is... Nagyon aggodalmas képet vághattam, mert Edward végig simított a karomon, amire persze megint úgy reagáltam, hogy szaporábban kezdtem venni a levegőt, holott nekünk nincs is szükségünk oxigénre. Csak elmosolyodott és a fejét rázta. Megint visszasüllyedtem a gondolatok világába, de nem sokáig. Lizzie hírtelen megszólalt.

- Ahova megyünk, ott csak vámpírok vannak igaz? – kérdezte félszegen. Edward válaszolt.

- Igen, de nem bántunk. Mi egy különleges család vagyunk. Nem tudom, hogy mennyit tudsz rólunk, de sok vámpír nem tud egy helyen megélni. De mi mások vagyunk. Nagy a családunk és kitartunk egymás mellet, megvédjük a másikat. Ahogy most téged is.

- De miért? Miért vagytok ennyire jók hozzám? – erre már én válaszoltam.

- Mert csak mi tudunk neked segíteni, megvédeni. De ha semmi baj nem lenne, akkor se bántanánk téged. Nem akarunk gyilkosok, lenni. – ez a mondtat nagyon furcsán hangzott a számból, de megértette. Az út további részében nem beszéltünk. Figyeltem, hogy suhannak el mellettünk a fák. Itt- ott egy farkast is láttam rohanni. Vagy Jacob vagy Seth lehetett. Még mindig őrködtek, bár mondtam, hogy felesleges. Mikor leparkoltunk, épp hogy ki kászálódtunk az autóból, kivágódott az ajtó. Nessie rohant ki, de megtorpant, mikor meglátta a mellettünk álló lányt. Emberi tempóban jött oda hozzám. Felvettem, és ő halkan a fülembe suttogta, hogy ez meg ki. Megvártuk még kijön az egész család. Edward ekkor kezdett bele.

- Ő itt Elizabeth Masen. – eltorzult arccal mondta ki a nevét. Az édesanyjára emlékeztette. – Ő hívta ki Charlie-hoz a mentőket. De nem is ezért jött velünk. Ha Carlisle hazaért, akkor mindent elmondunk részletesen, de ez így túl bonyolult lenne. – A család csak bólintott. Mindenki tartózkodott az „idegentől” csak Esme nem.

- Drágám, gyere csak beljebb. – invitálta a házba. Lizzie félősen, de bement. Mindenki a nagy ebédlő asztalhoz ment, kivéve Nessie-t, ő elment játszani. Így vártuk Carlisle-t. Mindenki csendben volt. Este fél 7 körül, megérkezett a családfő. Rögtön nekikezdtünk a „megbeszélésnek”.

- Ő itt Elizabeth Masen. Tudja, hogy mik vagyunk, mert… - de a mondatot nem tudta befejezni, mert Lizzie hangosan felkiáltott és a hasához kapott, de nem tudtuk mi történt vele, mert elájult…