100! :D

Hali!

Nagyon nagyon kööszönöm, hogy ennyien látogattátok az oldalam, ugyanis megvolt a 100 látogató!
Ennek a tudatában, hogy ennyien olvassátok a blogom, erőt ad, hogy megírjam a következő fejezeteket! Kérlek írjatok komikat.

Pux:Lyly

Mégegyszer köszi!

3. Az éjszakai álom

Ne haragudjatok, hogy ilyen későn írtam, de nem volt időm megírni!!!


Edward, azonnal gyertek ide! - hallottam, ahogy kinyomja a telefont. Míg a családot vártuk, körbe jártuk a házat. Az ablakok nem voltak betörve. Csak az ajtó. De azt szerintem, ki kell majd cserélni. Ha ezt Esme meglátná. Biztos rosszul esne neki. Bár nem hallottam semmi neszt nem mertem bemenni. Ha bent van az a valaki bármit csinálhatna velem vagy Jane-el.
Mondjuk Jane használhatná rajta a tehetségét. Csak remélni tudtam, hogy elment. Alice-nek nagyon meg fogom köszönni. Ha nem marasztalt volna miket, lehet, hogy megölte volna valamelyikünket. Uh… még belegondolni is rossz. Vajon Alice láthatta előre?
- És mi lesz Renesmee-vel? Biztos felébredt már. Mit mondanak neki, hol vagyok? Ki fog vigyázni rá? – Jane megvonta a vállát, jelezve, hogy nem tudja.
- Jacob biztos vigyázna rá. De eszükbe jutott elhívni? Esme vagy Rosalie marad vele otthon? – ránéztem Jane-re. – Remélem lesz annyi eszük, hogy nem hozzák ide. – Megpróbáltam gondolatba üzenni Edward-nak. Ehhez le kellett eresztenem a pajzsom, de annyira ideges voltam, hogy csak harmadszorra sikerült.
Nehogy idehozzátok Nessie-t. Hívjátok el Jake-et vagy tudom is én. Valaki maradjon otthon vele. DE NE HOZZÁTOK IDE! Veszélyes lehet.
Ezután leültem egy fa törzséhez, és a gondolataimba feledkeztem. Arra eszméltem föl, hogy Jane meglökdösött. Megráztam a fejem, hogy kicsit magamhoz térjek.
- Hahó, Bella jól vagy? – kérdezte.
- Persze. Miért? – meglepődtem a kérdésén, hiszen csak ültem és gondolkodtam.
- Mert amióta leültél, üveges tekintettel meredsz magad elé.
- Uh… - lehunytam a szemem pár másodpercre majd ránéztem az előttem álló kicsi lánykára – Ne haragudj, csak szörnyen ideges vagyok.
- Semmi gond. Én is az lennék. – leült mellém, és elnézett a távolba. Hírtelen felugrottunk, mert ágak ropogására lettünk figyelmesek. Hátulról két kéz csavarodott körém. Ijedtemben halkan felsikoltottam.
- Ssss… Nincs semmi baj. Csak mi vagyunk. – hallottam a legbársonyosabb hangot, amint nyugtatólag duruzsol a fülembe. Mikor felnéztem, szinte az egész család ott állt előttünk. Rosalie és Esme nem volt itt. Biztos Nessie-re vigyáztak.
- Mi történt? – kérdezte Edward immár hangosan, miközben maga felé fordított. A hangjában sokféle érzelem hallatszott. Féltés, ijedség, düh, szerelem és… félelem.
- Valaki… járt a házunkban. – Épphogy befejeztem a mondatot, a többiek már ott sem voltak. Jane is velük ment. Edward-al hosszasan öleltük egymást. Így álltunk már egy jó ideje, amikor eszembe jutott a lányunk.
- Nessie. – csak suttogni tudtam. Már indultam is volna haza, de Edward keze csavarodott a csuklóm köré. Még mindig sokkal erősebb voltam nála. Simán kiránthattam volna a kezem, de nem tettem. Lassan visszafordultam. Még mindig engem nézett. Megpróbáltam olvasni az arcáról, de tökéletesen nyugodt volt. Hitetlenkedve néztem rá. Hogyan tud ennyire nyugodt maradni, amikor valamennyiünk élete veszélyben forog.
- Nessie rendben van. Esme és Rosalie vele van, Jacob pedig kint őrködik Seth-el. Azért nyomtam ki a teleont, mert rögtön hívtam a kutyát. – elég rondán néztem rá, amit észre is vett. – Jó, jó akkor Jacob-ot. – forgatta a szemeit, de eközben mosolygott. – hangosan fújtam ki a levegőt a meg könnyebbülés jeleként. Észre se vettem, hogy nem lélegeztem. Bár nekünk erre nincsen szükség, de megszokásból, a látszat miatt, muszáj volt. Megöleltem. Csendben csitított, míg megnyugodtam.
- Jaj, azt elfelejtettem mondani, hogy Nessie nagyon hiányol, éppen ezért az lenne a legjobb, ha most szépen hazamennél. – bólintottam és indultam, de visszafordultam, mert eszembe jutott még egy kérdés.
- Alice-ék mit csinálnak bent?
- Csak körülnéznek. Megnézik, hogy milyen károk keletkeztek.
- Oh, értem. És Nessie-nek mit mondtatok?
- Csak annyit, hogy elmegyünk érted és Jane-ért. Apropó Jane. Ő hol van? – vállat vontam. – Fogalmam sincs. Nem láttam, mióta megérkeztetek. Mindjárt megkeresem, de szerintem elment a többiekkel. – már mentem volna a ház felé, de Edward nem engedett.
- Inkább én. Menj haza. Nessie már iszonyatosan hiányol. Mi itt mindent elintézünk.
- De Jane…
- Majd velünk jön. Még jól jöhet képessége. – elborzadtam.
- Hát nem tudom.
- Kérlek.
- Jó, de siessetek, és… vigyázzatok magatokra.
- Mi mindig vigyázunk. Tudod. – felvillantotta a kedvenc féloldalas mosolyomat. Visszamosolyogtam és indultam. Pár perc alatt ott voltam, de eközben gondolkodtam. Vajon ki és miért jött ide? Vagy ami még rosszabb kiért? Megráztam a fejem, hogy elűzzem a gondolatokat. A ház előtt pár méterre lelassítottam. Kivágódott az ajtó. Megálltam.
- Anyaaaaaaa. – kiáltott Nessie örömében. Muszáj volt mosolyognom. Felkaptam az ölembe és egy nagy puszit adtam az arcára. Rose mosolyogva figyelt minket az ajtóból. Bementünk.
- Oh, Bella annyira aggódtam. – mondta Esme.
- Én is. – értettem egyet mosolyogva. Letettem Nessie-t, és elküldtem a nappaliba tv-t nézni. Leültem az ebédlő asztalhoz.
- Szóval, mi történt? – kérdezte Rose.
- Ööö… hát ezt nehéz elmondani. Jane meg szerette volna nézni a házat, és amikor odaértünk… - a mondatot nem tudtam befejezni, mert Edward-ék robogtak be a házba. Nem foglalkoztam senkivel, felpattantam a székről, és rögtön oda mentem hozzá.
- Na? Találtatok valamit? – csak suttogni mertem. De ő nézett rám és nem szólt egy szót sem.
- Istenem mondj már valamit. – de még mindig nem beszélt. Rose és Esme is feszülten állt mögöttem.
- Hé, tesó ne húzd már. Nem látod, mennyire ideges? – vihogott Emmett. Rosalie csúnyán nézett rá, de nem hiszem, hogy észre vette.
- Tessék? – Edward hírtelen megrázta a fejét és végig nézett a családon. Idegesen fújtam ki a levegőt és hitetlenkedve néztem rá.
- Te nem is figyeltél? – hisztérikusan felnevettem.
- Ne haragudj, csak nagyon figyeltem a farkasok gondolataira. Mit is kérdeztél?
- Találtatok valamit? – nagyot sóhajtott és elkezdte mondani:
- Csak az ajtót kell lecserélni. – ahogy láttam Esme egy picit megnyugodott. – Még egy levelet sem hagyott. Csak meg érezte a szagunkat és kíváncsi volt. Ennyi. – iszonyatosan megkönnyebbültem. Mintha hallani lehetett volna, hogy leesett a nagy kő a szívemről. Elmosolyodtam és megöleltem. Az egész család hangosan fújta ki a levegőt. Épp indult volna mindenki a dolgára, amikor Nessie kiabálva rohant ki a nappaliból.
- Apaaaaaa. – rohant Edward karjaiba. Nevetve vette fel. Ezután Nessie a család felé fordult.
- Magunkra hagytok egy picikét apával? – kérdezte. Mindenki bólintott, persze senki nem állta meg hogy ne húzza mosolyra a száját. Rose nem szívesen hagyta ott őket, mert furdalta a kíváncsiság, úgy, mint engem, de Emmett elkezdte a szoba felé ráncigálni. Kis családom leült az asztalhoz. Én az ajtóba álltam, úgy hogy Nessie ne lásson. Mikor lányunk meg győződött róla, hogy „senki” nem hallgatódzik, milliónyi kérést zúdított az apjára.
- Hol voltatok? Te, Alice néni és a többiek?
- Csak elmentünk anyáért és Jane-ért.
- Értem. És anya miért ment el?
- Ezt kérdezd meg tőle!
- Oké. Mutathatok valamit? – Edward bólintott. Nessie a kezét Edward arcára tette. Ahogy teltek a percek Edward arca egyre fehérebb lett. Amikor végzett, Nessie elvette a kezét. – Ezt álmodtad délután? – férjem hangja nagyon féltő lett. Épp ezért ijedtem meg. Nessie bólintott.
- Menj fel Alice-hez. Jó? – Renesmee bólintott. Hallottam amint elindul az ajtó felé, ezért gyorsan odaálltam az ablakhoz. Miután felment, odamentem Edward-hoz.
- Valami baj van? – eltorzult arccal nézett rám.
- Menjünk sétálni! – ragadta meg a kezem. – Alice lefoglalja egy kicsit.



Csendben futottunk. Ő előttem haladt pár méterrel, amikor hirtelen lefékezett én meg kis híján beleütköztem. Most már kezdtem nagyon megijedni. Egész úton nem szólt egy szót sem. Meg simogattam az arcát.
- Mi a baj? Mit mutatott? – kérdeztem csendesen.
- Álmodott. – itt végre a szemembe nézett. – Szerinte legalább is. Valaki benézett az ablakon, de nem ment be a szobába. Nessie integetett neki és ő visszaintegetett. De ezt nem álmodta. Ez megtörtént, csak erre nem jött rá. Szerencsére. Szerintem az a fickó volt, aki nálunk is járt. De ugyanazt a szagot érezte és elment. Nem értem. – elsőre nem is fogtam fel, amit mondott. Csak később eszméltem rá, hogy a lányunk veszélyben forgott. – De ezt miért pont neked mutatta? Miért nem Rosalie-nak? Vagy Esme-nek vagy nekem?
- Tudja, hogy te rögtön nagyon aggódnál. Meg már régen volt velem kettesben. – itt felvillantotta a fél oldalas mosolyát. Ez melegséggel töltött el. Annyira ragaszkodik a lányához. Az ölébe vont, mint mikor még ember voltam. Így ültünk jó darabig. Aztán egyszer csak megszólalt:
- Ideje lenne haza indulni. Nessie már kiált gondolatban. Álmos, és szeretné, ha mi fektetnénk le. Ketten. Ilyen sem volt még. – örültem, majd szétpukkantam a boldogságtól.
Amikor haza értünk, Nessie már pizsamában volt. Ágyban fekve várt ránk. Én leültem az ablakhoz, Edward pedig leült az ágya szélére és az altatómat kezdte neki dúdolni. Annyira jó volt őket látni. Pedig soha nem gondoltam volna, hogy egyszer saját családom lesz miután vámpír lettem. Edward intett, hogy menjek oda hozzá. Leültem az ölébe. De olyan, lassan ami még egy ember számára is lassú lett volna, nehogy Nessie felébredjen. Egész éjjel őt néztük, ahogy alszik. Fél három körül járt, amikor megszólalt. Azt hittük, hogy felébredt, de csak álmában beszélt. Emberi mivoltom jutott róla eszembe. Kuncognom kellett.
- Szerintem ezt is tőled örökölte. – mondta Edward.
- Valószínű, bár nem tudom, hogy te beszéltél-e álmodban.
- Erősen kétlem. – Halkan nevettünk. Többet nem beszéltünk az éjszaka, csak csendben néztük szunnyadó lányunkat. Ekkor még nem gondoltam, hogy mi vár ránk a jövőben…

2. A múlt és a jelen szőrnyűségei

- Hogyan váltál… vámpírrá?- nagyon nehezemre esett kimondani a szót… vámpír.
- Húúú, ez egy hosszú történet, de ha szeretnéd, elmesélem, de nem szeretnélek terhelni vele. – eközben Nessie elaludt a kezemben.
- Nem dehogyis. Egy perc, csak lefektetem Renesmee-t. – bólintott, én meg gyors felvittem Edward szobájába, betakartam és becsuktam az ajtót. Mikor visszaértem Jane nem volt sehol.
Leültem a kanapéra és vártam.
- Óóó,ne haragudj csak addig kimentem Esme-hez. Azt hittem tovább fog tartani.- rámosolyogtam ő, pedig visszaült mellém.
- Nos minden 1910 decemberében kezdődött Franciaországban. Amikor 13 éves voltam. Egy szegényes családban éltem édesanyánkkal. Édesapánk elhagyott minket, amikor az öcsém megszületett. Hatan voltunk testvérek. Volt két húgom, ugye egy öcsém egy bátyám és egy nővérem. Pont én voltam a középső gyerek. Tudod, az öcsémhez Mike-hoz nagyon közel álltam. Mindig én vigyáztam rá. A többiek, ők mindig csak magukkal foglalkoztak. Úgy mond én voltam a jó kislány. Vigyáztam a picikre, takarítottam, és amikor anyukám dolgozott vagy nem volt otthon én főztem. Csak épp nem neveltem őket. – itt kuncogott. - Amolyan másodállás volt. De én szerettem. Sokat jártunk kirándulni a közeli erdőkbe is. Valamikor az egész család, valamikor csak az öcsémmel. Nagyon sokat bújócskáztunk. Ez volt a kedvenc játéka. Én is szerettem, mert mindig mosolygott és jól érezte magát. Ha ő boldog volt én is az voltam. Amikor nagyobb lett, 9-10 éves, új barátokat szerzett. Ennek is nagyon örültem, amíg ki nem derült, hogy kiket. A falucska ahol laktunk, nagyon pici volt, így mindenki ismert mindenkit. Sikerült kifognia a legrosszabb bandát. Mindent megrongáltak, tönkre tettek. Megölték a macskákat. Betörtek a házakba értékes tárgyakat, pénzt vittek el.
De ami a legrosszabb volt, gyilkoltak. Éjszaka törtek be abba a házba. A kisbaba külön szobába aludt. Elvitték, és az erdőben végeztek vele. Ezután az emberek nem mertek még az utcára se kimenni. Este minden teljesen kihalt volt. Rettegtek, hogy ők lesznek a következők. Nem tudtuk, hogy miért pont ez a boldog család volt az áldozat, és azt sem tudtuk, hogy miért öltek. Szerencsére az öcsém ekkor még nem volt velük. Rá egy hónapra, hogy csatlakozott hozzájuk. Ez után derült ki, hogy ők voltak, de mivel mindenki kiskorú volt nem tartóztathatták le őket, így „szabad lábon” maradtak. – itt tartott egy kis szünetet. – Nagyon sokszor mondtam neki, hogy csak kihasználják, de nem hitt nekem. Nagyon agresszív lett. Sokszor nekem jött. Verekedett. Éjszakára kimaradt, nem ért haza időben. Itt még mindig félig volt a pohár. Ezután még jobban megváltozott. Erőszakos lett, a többi testvéreivel és anyánkkal is. Egyik este későn jött haza, de az édesanyánk megvárta. Beszélni akart vele. Mikor hazaért, leültette az asztalhoz. Először szépen beszélt, de amikor már nagyon szemtelen lett anyám lekevert neki egy pofont. Szerintem, elkaphatta egy dühroham, vagy nem tudom, de megütötte anyámat, úgy hogy összeesett, és lefejelte a konyhaasztalt. Itt betelt a pohár. Beadta nevelőintézetbe. Ez nagyon fájt. Szörnyű érzés volt, hogy nem lehetett mellettem. De megszoktam. Eltelt kettő teljes év. Az ügy feledésbe merült. A banda feloszlott. Legalábbis mindenki ebben a hitben élt. A nyáron Mike kiszökött az intézetből. Két hétig sehol sem találták. Míg Mike-ot keresték, addig a banda újra összeállt, de a testvéremet nem akarták visszavenni. Elmentem megkeresni és beszélni vele. Meg is találtam, de amit mondtam neki nem hatott rá. Azt mondta, hogy találkozik a barátaival és megbeszélnek mindent. Titokban követtem. Az erdőbe ment. Egy tisztáson jöttek össze. Ott közölték vele, hogy ki van rúgva a csapatból. Mike nagyon hamar dühös lett, és ocsmány szavakat vágott a fejükhöz hírtelen kiindulásból. Ennek meg is lett a következménye – figyeltem Jane arcát. Ha most sírni tudott volna, biztosan zokogna. –Először csak lökdösték, majd ütni kezdték. – folytatta. - Az egyik srác gyomorszájon vágta. Mike összegörnyedve feküdt a földön. Megrugdosták még egy párszor. Még sóhajtott egyet… és vége volt. Halálra verték. Na itt én besokalltam és sírva jöttem elő a bokorból ahonnan az egészet figyelemmel követtem.
Senkivel se foglalkoztam. Ráborultam az öcsémre és utat eresztettem a könnyeimnek.
Nem tudom mennyi idő telt el, de egyszer csak megszólalt az egyik fiú. Valószínűleg a bandavezér.
- Ó, ne sirasd már ezt a kis szarházit. – mondta és röhögtek. Mindannyian. – Jane nagyon jól utánozta a fiúk hangját.
- Ti ocsmány gyilkosok! Megöltétek az öcsémet. – ordibáltam magamból kikelve. – mondta nekem.
- Ugyan, csak nem olyan fontos, nincs igazam? Hisz bedugtátok az intézetbe. – közölte gúnnyal a hangjában.
- Csak tőletek akartuk megvédeni. – miközben ezt mondtam, odajött mellém és a vállamra tette a kezét.
- Ne érj hozzám te büdös dög. – még mindig kiabáltam és még mindig csak úgy patakzottak a könnyeim. Itt gondolom nagyon felmérgesíthettem, mert felrángatott a földről és lekevert egyet. Itt már tudtam, hogy nincs visszaút. Meg fogok halni. Elkezdett ordítozni. Rugdosott, ütött ahol csak ért. A többiek csak nézték és elégedetten vigyorogtak. Mikor végeztek velem ott hagytak vértócsában feküdve. Magamban elbúcsúztam az egész családtól, barátoktól. Már mindent kezdtem homályosan látni, amikor egy hideg kéz ért a homlokomhoz. Hallottam, hogy két férfi tanakodik, hogy átváltoztassanak- e. Az egyik azt mondta, hogy nem hagyhatnak meghalni. A másik is egyet érett vele. Beszéltek nekem, de nem sokat értettem meg belőle. Valami hideg érintést éreztem az ütőeremnél, majd éles fájdalom hasított a nyakamba. Valaki felkapott az ölébe. Nem tudtam mi történik, csak a szél simogatását éreztem az arcomon. De eközben égtem. Lángoltam. Sikítottam fájdalmamba, kértem, hogy öljenek meg. Pokoli kínzás volt. De ezt Te is tudod. – itt szomorkásan rám mosolygott. – Mikor felébredtem, szagok csapták meg az orrom és minden féle zajt hallottam. Azt hittem csak álmodom. Hírtelen megjelent előttem egy férfi. Aro mentett meg. Igen tudom sokkoló. És képzeld Casius volt vele. Vagyis ő is bele egyezett, hogy vámpír legyek. – fülig érő mosoly terült el az arcán. – Beavattak. Elmondták, hogy mi történt velem. Mivé változtam. Először nem akartam hinni nekik. De meg győztek. Onnantól ők voltak a családom. De most már ti vagytok. – itt mosolyogtam rá.
- Igen mi vagyunk. – öleltem meg. – Nessie alszik. Van kedved vadászni egy picit? Persze ha Edward elenged engem egyedül. – vicceltem. Jane kacarászott.
- Hova kéne, hogy elengedjelek? – kérdezte férjem és a derekam köré fonta a karjait.
- Háááát, apuci vadászni szeretnék, Jane-nel. – mondtam immár vihogva.
- Nem is tudom kislányom. – vette az adást és ő is beszállt a játékba.
- Na de Edward, szerintem elég nagy hogy egyedül menjen. – toldotta meg az egészet Alice. Mindannyian a földön feküdtünk a nevetéstől. Carlisle –ék kis híján néztek minket bolondnak. Amikor lenyugodtunk, megszólaltam:
- Na akkor menjünk egyet vadászni. Jöttök ti is? – fordultam a többiek felé.
- Nem, menjetek csak ketten. – mondta Alice.
- Én beteg vagyok, vagy tényleg a te szádból hallottam ezt? – kérdezte Edward már megint vigyorogva.
- Na szerintem induljunk mielőtt megint ránk jön az öt perc. – azzal adtam egy gyors csókot Edward-nak, és már nem is voltunk a házban.
- Nektek mindig ilyen jó kedvetek van? – kérdezte barátnőm meglepettséggel a hangjában.
- Igen szinte mindig.- bólintottam egyet. Csendben futottunk egymás mellett, amikor megéreztem a zsákmányom ínycsiklandozó illatát. Levadásztam egy hegyi oroszlánt. Miután végeztem Jane-t figyeltem egy faágon ülve, ahogy elkapja zsákmányát és fintorog. Biztos még nem nagyon szokott hozzá az állat vér ízéhez. Miután végzett odaült mellém az ágra.
- Mindannyian a nagy házban éltek? – kérdezte.
- Öm, nem. Mi Edward-al és Nessie-vel nem messze egy kis házikóban. Nagyon otthonos. A mi stílusunk. Alice, Esme és Rosalie rendezték be, gondolom. A gyerekszoba is nagyon aranyos.
- Gondolom Alice elintézte a ruhás szekrényedet. – erre csak vágtam egy fintort.
- A ruhás szekrény nagyobb, mint a hálószoba. Tele van olyan göncökkel, amit soha nem vennék fel. De hát Alice ilyen. És én így szeretem.
- Ha már ennyit meséltél a házatokról, megmutatod? Vagy kulcs kell hozzá?
- Nem, a kulcs mindig itt van nálam. – ütöttem meg a zsebem. Gyere, menjünk – elindultunk, kicsit lassabb tempóban. Én eközben elgondolkodtam.
Mikor odaértünk, Jane halkan sikkantott egyet. Felnéztem. A látvány, ami ott fogadott, rémületbe ejtett. Előkaptam a telefont és tárcsáztam a jól ismert számot.
- Edward, azonnal gyertek ide!

1. Az Idegen és a vendég

(Bella szemszöge)


Már majdnem fél éve, hogy a Volturi Klán meglátogatott minket Renesmee miatt.
Azóta Nessie nagyot nőtt. Igaz még csak pár hónapos, de úgy néz ki, mint egy nagyobb 4 éves vagy egy kisebb 3 éves. Vöröses barnás göndör fürtjei már a derekáig érnek. Edward, ö még jobban félti a lányunkat, mint akkoriban engem. Amikor még ember voltam. Eszembe jutott, amikor James üldözött engem. És Charlie, amikor ott hagytam. Az pokoli érzés volt. Még most is elszégyellem magam, a miatt, amit akkor tettem. De muszáj volt. Ha biztonságban akartam tudni őt. Ekkor Edward hangja zökkentett ki a gondolataimból. Felnéztem, és már ott is ült mellettem az ágyon.
Min gonolkodsz?- kérdezte őszinte kíváncsisággal.
Csak az emberi életemen. – válaszoltam, de abban a pillanatban meg is bántam. Edward sokszor bebeszélte magának, hogy nem szeretem a mostani életemet. Sosem akarta, hogy átváltozzak. Szerinte csak….szörnyetegek vagyunk. De szerintem nem. És ezt meg is mondtam neki. De ő…. Mindig csak legyintett és nem foglalkozott ezzel a kijelentésemmel.
Nem vagy boldog, igaz?- kérdezte. Én meg iszonyú dühbe gurultam. Ez az egyetlen dolog
amitől nagyon mérges leszek. De szép lassan lenyugtattam magam. Kezem közé vettem az arcát, így kényszeríttettem, hogy a szemembe nézzen.
Ezt már megbeszéltük ugye?- kérdeztem, mire elengedett egy szomorú mosolyt.
Igen, de….
Nincs semmi de, és szeretném, ha nem beszélnénk erről. Tudod-mondtam neki- Én így vagyok boldog. Itt vagy nekem te és Nessie. -és Jacob. Meg a többi Cullen- tettem hozzá magamban- Nálatok semmi sem fontosabb. Semmi az égvilágon. Megbánóan nézett rám. Arca közeledett felém,amikor hirtelen valaki az ölembe ugrott. Hát persze hogy Nessie volt. Edwarddal egymásra néztünk és nevettünk. Renesmee velünk kacagott.
Hirtelen egy hangot hallottunk, aztán rájöttünk, hogy Nessie gyomra az.
Éhes vagy Kicsim? – kérdezte Edward és közben megsimította az arcát. Renesmee hevesen bólogatott. Elkezdtem kuncogni.
Hát akkor gyere, és menjünk enni. Te is jössz? – kérdeztem Edwardot.
Miért hagynám ki? – kérdezte, és a kedvenc mosolyomat küldte felém. Felvettem a lányunkat és elindultunk a Cullen villa felé. Pár másodperc alatt ott voltunk. Alice nyitott nekünk ajtót. Odatáncolt hozzánk, és megölelt minket. Nessie kinyújtotta a kezecskéit, és már a nagynénije ölében volt. Gondoltam eljönnétek velünk vadászni. – mondtam. – Tudom, már elkészültünk.
Megyek, és szólok a többieknek. Azzal visszaadta Nessie-t, és el is libegett. Egy-két perc múlva megjelent az egész család. Sziasztok. – köszöntem. Így tett Edward és Nessie is.
Hello. – köszönt mindenki. Szóval az az ötletem támadt… - kezdtem bele a mondókámba – hogy eljöhetnétek-e velünk vadászni? – kérdeztem. Mindenki bólogatott. Egész délután az erdőbe voltunk. Én levadásztam két hegyi oroszlánt és vagy tizenhárom őzet. Ez a rekordom.
Természetesen Alice otthon nem hagyta volna a frízbit meg a piknikes kosarat, pedig mondtam, hogy Renesmee úgy sem fog enni, ha egyszer már vadászott. De nem értette meg, csak azért is elhozta. Hát Alice már csak ilyen. Miután Edward-al jól „laktunk”, leültünk egy fa tövébe, és néztük, ahogy Rose Nessie -vel játszik. Leereztettem a pajzsom, hogy Edward tudjon olvasni a gondolataimban. Általában így beszélgettünk kettesben.
„Nem is tudom, mi lenne, ha Nessie-vel történne, valami vagy eltűnne vagy, tudom is én. De én abba beleőrülnék.”
Edward bólogatott. Hogy ő is így gondolja. „Nézd hogy játszik. Annyira hamar felnő. Még egy két év és úgy fog kinézni mint mi. De annyira féltem. Annyira… kis szeleburdi. És itt van Jake…” Edward alig hallhatóan mordult egyet. Az előbbi aggódásomra nem szólt semmit. Szerintem belemerült a gondolataiba, vagy éppen valakinek a gondolataiba. Ezen kuncogtam egy sort. Megkérdezte, hogy min nevetek, de csak a fejemet ráztam. Egy negyed óra múlva megint gondolatokat „küldtem” neki. „Annyira rossz előérzetem van. Valami történni fog, de mi? Azt nem tudom” Megelégelhette az agonizálásomat, mert felhúzott a földről, és átölelt.
- Ne aggódj annyit. Nem lesz semmi baj az égvilágon. – mondta, majd adott egy puszit a fejem búbjára. – Te mondod? – vigyorogtam rá. – Még az udvarra se engeded ki egyedül az ABLAK elé, ahonnan figyelni tudjuk. – mondtam még mindig vigyorogva. Ő csak mosolygott egyet, de nem szólt semmit. – hé, Edward hallom túltengnek rajtad az apai ösztönök. – vihogott Emmett.
- Haha Emmett nagyon vicces.- mondta majd vágott egy grimaszt.
- Na mi a baj, annyira feszült vagy. – mondtam immár aggódva.
- Hé, Bella ne aggódj csak… - Emmett nem tudta befejezni a mondatot, mert már a földön feküdt a hasát fogva. Miközben Emmett így heccelte a testvérét a többiek is mosolyogtak. Hirtelen Alice vidám arca üvegesre változott. Jasper ott is termett mellette rögtön.
- Alice mit látsz? Alice! – szólt Jasper egyre hangosabban. Erre mindenki felfigyelt, és hipp-hopp mindenki körülötte állt. Alice felemelte a kezét, azt jelezve, hogy várjunk. Eközben Nessie odafutott hozzám. Én rögtön felvettem. Hozzám érintette kezecskéjét, és így kérdezte, hogy mi történt. Alice néni miért áll úgy mozdulatlanul, mint egy szobor? – kérdezte, mire én vállat vontam. Nagyon megijedhetett, mert elbújt a hajam mögött. Edward mindkettőnket átölelte.
- Indulás haza! – szólalt meg hirtelen Alice. Nagyon ritkán van ilyen hosszú látomása.
- Ha lemered tenni Renesmeet azt nagyon megbánod! – célozta nekem a goromba megjegyzést. Edward-nak ez sok volt.
- Na idefigyelj drága húgom! – mondta idegesen. – Ne merj mégegysz… - de a mondatot nem tudta befejezni, mert Alice közbe szólt.
- Bocsi, ne haragudjatok csak nagyon megviselt ez a látomás, nagyon ideges lettem tőle.
- Elmondod, hogy mit láttál? – kérdeztem tőle. Éreztem, hogy itt még történni fog valami.
- Nem itt. Induljunk haza, otthon elmesélem, de Bella kérlek, ne rakd le Nessi-t, Emmett, Edward ti pedig menjetek mellettük. Sohasem lehet tudni. – Mivel megbíztunk Alice-ben ezért így futottuk végig az erdőt. Egyszer csak idegen vámpírszagot éreztünk. Mindenkinek a torkából mély morgás tört elő, kivéve az enyémből, mert Nessie így is félt. De ez már sok lehetett neki, mert annyira megijedt, hogy sirva fakadt. Edward rögtön odajött, átvette tőlem, és nyugtatgatni kezdte. Annyira szépek voltak együtt.
- Mi történt? – kérdezte Carlisle és Rosalie egyszerre.
- Csak megijedt, mert annyira hangosan morogtatok. – mondtam morcosan, mert már nekem is elegem volt ebből a titkolózásból.
- Oh, bocsánat – mondta Esme miközben odament unokájához. Nessie-t még mindig az apja becézgette, nyugtatta.
- Nem akartunk megijeszteni.- mondta bűnbánóan miközben a kislány hátát simogatta. Eközben már szinte mindenki engedett a testtarásából, kivéve Rosalie-t. Ő még a legrosszabb dologtól is megvédené Renesmeet.
- Rose, nyugi szerintem már elmentek. – mondta Emmett és átkarolta.
- Most már hazaindulnánk? – kérdeztem idegesen.
- Mindent annyira felfújtok. Még Nessie-t is sikerült megsiratnotok. – itt már tényleg nagyon dühös voltam. Odamentem Edward-hoz, és megkérdeztem hogy ő hozza-e Nessie-t. Bólintott és mutatta, hogy elaludt. Kicsit megnyugodtam hazáig. Gyors lefektettük és betakartuk a lányunkat. Az ebédlőasztal körül ült már mindenki. Mi is helyet foglaltunk.
- Nos- kezdte Alice – Ugye volt egy nagyon hosszú látomásom. Ez nagyon ritka. Láttam a Volturit, most gondolkoznak azon, hogy meglátogassanak –e minket. Valószínűleg csak egy személy fog eljönni. - itt ránk nézett. –Azt nem tudom, hogy miért jönnek.
- És mikor számíthatunk rájuk?- kérdezte Carlisle.
- Maximum kettő hónap múlva.
- De nem csak ezt láttad ugye? – kérdeztem feszülten. – Különben nem jöttünk volna haza ilyen hamar
- Sajnos, láttam mást is. Bella nyugodtabb lennék, ha itt lennétek mindig nálunk, úgy hogy itt is alszotok. Valaki be fog törni hozzátok az elkövetkező egy hétben többször is.
- Nem szívesen mondom ki de, el akarja rabolni Nessie-t. Ugye ahogy mondtam többször is be fog törni hozzátok. Ezért kellene, hogy nálunk aludjatok. Hét vámpír mégis jobb, mint kettő. Ahogy láttam nagyon cseles. Öregebb, mint Carlisle. A farkasokra is szükségünk lesz. Legalább három farkasnak és vámpírnak kell őrködnie kint. Mindig váltjuk majd egymást. Bella nem fog őrködni. Mivel még nagyon fiatal, épp hogy már nem újszülött, és a harctechnikája se valami fejlett. Láttam, hogy…- nem tudta folytatni, de mind tudtuk hogyan végződne. – odafordultam a fiúkhoz.
- Elmennétek a házba és elhoznátok pár cuccot. Én így félek kimenni.- Edward Emmett és Jasper már rohantak is volna, de megfogtam Edward karját, és megöleltem.
- Vigyázz magadra!Szeretlek.
- Na nyugalom nem lesz semmi baj, és külömben se évekre hanem max. negyed órára megyek el.- mondta, s közben simogatta a hátamat. Negyed óra múlva tényleg megérkeztek, és egy fordulóval elhozták az összes holminkat. Miután elpakoltunk, felmentünk a szobába. Nessie nagyon nyugtalanul aludt. Forgolódott és kétszer is felsírt. Nagyon nehezen lehetett megnyugtatni és visszaaltatni. Edward nézte az álmait.


(Renesmee szemszöge)

Nagyon megijedtem, amikor mindenki hirtelen elkezdett morogni, és körbeálltak minket, miközben engem anya fogott. Elbújtam a haja mögé és elkezdtem sírni. Apa rögtön odajött, meg fogott és nyugtatni kezdett. Ettől egy picit meg nyugodtam.
- Mi történt? – kérdezte nagyapa és Rose néni.
- Csak megijedt, mert hangosan morogtatok. – szólalt meg anya. Elég mérges volt.
- Oh, bocsánat – mondta a nagymama, és elkezdte simogatni a hátamat. Annyira álmos lettem, hogy ezután elaludtam. Egy ideig nagy feketeséget láttam, valószínűleg nem álmodtam. Aztán hirtelen egy rét kellős közepén találtam magam. Megjelent előttem mindenki. Alice és Rose néni, Emmett és Jasper bácsi, nagyapa és nagymama meg persze anya és apa. Mindenki megszeretett és adott egy puszit. Legvégül anya jött oda hozzám, és azt mondta, hogy szeret. Ő hosszabb ideig tartott a kezében, majd adott egy puszit a fejemre és letett. Integettek és mosolyogtak. Nem értettem, hogy miért. Pislantottam egyet s mire kinyitottam a szemem, nem voltak sehol. Nagyon féltem. Üvöltöttem, sírtam de senki nem jött értem. Hirtelen anya hangját hallottam meg.
- Ssssss. Nincs semmi baj. – simogatta a hátamat, nekem meg patakokba folytak a könnyeim. Nagy nehezen megint elaludtam. Most is rémálom gyötört. De most elraboltak.
Anyával és apával vadásztam. Előre mentem egy kicsit, amikor megláttam magam előtt egy nénit. Hátrálni kezdtem.
– Ne félj, nem bántalak. Gyere ide hozzám. – búgta selymes hangján. A lábaim földbe gyökereztek. Megingattam a fejem egyszer jobbra egyszer balra. Miért nem jönnek anyáék segíteni? Jake miért nincs itt?
– Na, ne félj, gyere. – hívogatott még mindig kedves hangján. Megint bólogattam, hogy nem megyek. Aztán minden egyik pillanatról a másikra történt, azt vettem észre, hogy a karjaiba vagyok. Messziről láttam, ahogy szüleim felém futnak, de nem értek ide időben. Anya a földre rogyott és a nevemet kiabálta. Könnyek nélkül zokogott. Apa mellette térdelt és csitítgatta.
– Ne félj, visszahozzuk. Én csak anya hangját hallottam ezután, de az is egyre halkult. A vámpír, aki elrabolt csak gonoszan röhögött.
Itt megint sírva keltem fel. Most apa vett fel. Húsz perc után se tudtam visszaaludni.
Apa elkezdte nekem dúdolni az altatómat, amitől mindig megnyugodtam, és ezután hamar el is aludtam. Az éjszaka többi része szerencsére álmatlan volt.

(Bella szemszöge)

Reggel Nessie nyűgösen kelt. Nem kért enni sem. Ha letettük bömbölt. Egész nap kézben volt. Mindig dajkálta valaki. Délelőtt eljött Jacob is. Ezután Renesmee csak az ő kezében nem sírt. Edward ki is akadt ezen. Szerintem az álmai miatt viselkedik így. Fél, hogy elhagyjuk.
Reggel megmutatta őket. Hát mit ne mondjak, nem voltak kellemesek. Délután aludt egy picit. Már ma megvolt az „őrjárat”. A nap folyamán Alice Jasper és Emmett vigyáztak ránk. A farkasoknak még nem szóltunk. Jacobot akkor avattuk be, amikor Nessie elaludt. Miután végig hallgatta a történetet, átadta nekem az alvó lányomat, gyors átváltozott, jelzett a falkának, megbeszélte velük a gondolataikon kerszetül hogy hogyan kéne őrködni. Mindenki beleegyezett Leah kivételével, de Sam „meg parancsolta” neki, hogy segítsen. Vonakodva bár, de beadta a derekát. Másnap már három vámpír és három farkas vigyázott ránk. Ez így ment két-három héten keresztül. Egyik délután csak Alice Edward Nessie és én voltunk otthon. A többiek vadásztak. Valaki kopogott. Mindenki lent termett. Én Nessie-t fogtam. Edward nyitott ajtót. Mikor megláttam, hogy ki áll az ajtóban hátrahőköltem, Edward és Alice pedig védekezően elénk állt. De barátnőmnek nagyon jó kedve volt.
- Tudtam. – mondta Alice.
- Tudtam, hogy eljössz. Láttam.
- Gyere beljebb. – monda mosolyogva.
- Khöm… Alice mit csinálsz? – kérdeztem aggódva. – Jane a Volturitól jött.
- Nyugalom. Jó szándékai vannak
- Ennek örülök. – mondta Edward.
Leültünk az asztalhoz, Edward pedig telefonált Carlisle- nak, hogy siessenek haza.
- Minek köszönhetjük a látogatásod? – kérdezte Edward, de Alice válaszolt helyette.
- Jane azért jött, mert velünk szeretne élni.
- Mi? – kérdeztem nagyon nagy meglepettséggel.
- Hadd fejezzem be! Velünk szeretne élni, mert elege lett a Volturiból és eljött tőlük. Saját életet szeretne élni. Velünk. Át szeretne váltani a vegetáriánus életmódra. Ugye?
- Igen. Köszönöm Alice, hogy ezt mind elmondtad helyettem. – és ezután olyat tett, amit nem tudtam volna róla elképzelni. Mosolygott. De ez egy szívből jövő mosoly volt.
- Ha nem bánjátok, szerintem várjuk meg a többieket és beszéljük meg együtt.
- Igen ez szerintem is jó ötlet. – mondtam. Nemsokára Jake is betoppant, és nagyon meglepődött, amikor egy új vámpír ült az asztalnál. Neki is elmondtunk mindent. Nem nagyon támogatta az ötletet. Hamarosan Esme-ék is megérkeztek. Carlisle végighallgatta Jane-t, Rosalie-n kívül mindenkinek tetszett az ötlet. De Rose nem hagyta magát.
- Honnan tudjuk, hogy nem hazudik? Lehet hogy csak kémkedni küldték. – mondta epésen.
- Onnan, hogy éreztem volna, ha hazudik.- válaszolt Jasper. – Nyugi Rosalie, bízhatunk benne. Rose sóhajtott egyet, majd sértődötten felment a szobájába. Emmett utána. Nessie most már teljesen nyugodt volt. Elfelejtette azt, ami nemrég történt az erdőben. Épp ültünk a kanapén, amikor Jane leült mellénk. Nagyon sokáig beszélgettünk. Később egy olyan kérdés csúszott ki a számon, amit nagyon megbántam.
- Hogyan váltál vámpírrá?

Üdv Mindenkinek!!!!!!

Ez egy Twilight fanfiction oldal, ahol a saját írásom lesz olvasható. Ez az első blogom. Lehet, hogy eleinte rövidebbek lesznek a fejezetek, vagy éppen nem lesznek annyira izgalmasak, de majd belejövök.(Remélem). Nagyon szívesen fogadom a véleményeket, építő jellegű kritikákat. Nyugottan írjátok meg, hogy mi tetszett és mi nem. Még nem tudom, hogy milyen gyakran lesz új fejezet, de igyekszem. Remélem, sokan fogjátok olvasni.

Pux: Lyly