3. Az éjszakai álom

Ne haragudjatok, hogy ilyen későn írtam, de nem volt időm megírni!!!


Edward, azonnal gyertek ide! - hallottam, ahogy kinyomja a telefont. Míg a családot vártuk, körbe jártuk a házat. Az ablakok nem voltak betörve. Csak az ajtó. De azt szerintem, ki kell majd cserélni. Ha ezt Esme meglátná. Biztos rosszul esne neki. Bár nem hallottam semmi neszt nem mertem bemenni. Ha bent van az a valaki bármit csinálhatna velem vagy Jane-el.
Mondjuk Jane használhatná rajta a tehetségét. Csak remélni tudtam, hogy elment. Alice-nek nagyon meg fogom köszönni. Ha nem marasztalt volna miket, lehet, hogy megölte volna valamelyikünket. Uh… még belegondolni is rossz. Vajon Alice láthatta előre?
- És mi lesz Renesmee-vel? Biztos felébredt már. Mit mondanak neki, hol vagyok? Ki fog vigyázni rá? – Jane megvonta a vállát, jelezve, hogy nem tudja.
- Jacob biztos vigyázna rá. De eszükbe jutott elhívni? Esme vagy Rosalie marad vele otthon? – ránéztem Jane-re. – Remélem lesz annyi eszük, hogy nem hozzák ide. – Megpróbáltam gondolatba üzenni Edward-nak. Ehhez le kellett eresztenem a pajzsom, de annyira ideges voltam, hogy csak harmadszorra sikerült.
Nehogy idehozzátok Nessie-t. Hívjátok el Jake-et vagy tudom is én. Valaki maradjon otthon vele. DE NE HOZZÁTOK IDE! Veszélyes lehet.
Ezután leültem egy fa törzséhez, és a gondolataimba feledkeztem. Arra eszméltem föl, hogy Jane meglökdösött. Megráztam a fejem, hogy kicsit magamhoz térjek.
- Hahó, Bella jól vagy? – kérdezte.
- Persze. Miért? – meglepődtem a kérdésén, hiszen csak ültem és gondolkodtam.
- Mert amióta leültél, üveges tekintettel meredsz magad elé.
- Uh… - lehunytam a szemem pár másodpercre majd ránéztem az előttem álló kicsi lánykára – Ne haragudj, csak szörnyen ideges vagyok.
- Semmi gond. Én is az lennék. – leült mellém, és elnézett a távolba. Hírtelen felugrottunk, mert ágak ropogására lettünk figyelmesek. Hátulról két kéz csavarodott körém. Ijedtemben halkan felsikoltottam.
- Ssss… Nincs semmi baj. Csak mi vagyunk. – hallottam a legbársonyosabb hangot, amint nyugtatólag duruzsol a fülembe. Mikor felnéztem, szinte az egész család ott állt előttünk. Rosalie és Esme nem volt itt. Biztos Nessie-re vigyáztak.
- Mi történt? – kérdezte Edward immár hangosan, miközben maga felé fordított. A hangjában sokféle érzelem hallatszott. Féltés, ijedség, düh, szerelem és… félelem.
- Valaki… járt a házunkban. – Épphogy befejeztem a mondatot, a többiek már ott sem voltak. Jane is velük ment. Edward-al hosszasan öleltük egymást. Így álltunk már egy jó ideje, amikor eszembe jutott a lányunk.
- Nessie. – csak suttogni tudtam. Már indultam is volna haza, de Edward keze csavarodott a csuklóm köré. Még mindig sokkal erősebb voltam nála. Simán kiránthattam volna a kezem, de nem tettem. Lassan visszafordultam. Még mindig engem nézett. Megpróbáltam olvasni az arcáról, de tökéletesen nyugodt volt. Hitetlenkedve néztem rá. Hogyan tud ennyire nyugodt maradni, amikor valamennyiünk élete veszélyben forog.
- Nessie rendben van. Esme és Rosalie vele van, Jacob pedig kint őrködik Seth-el. Azért nyomtam ki a teleont, mert rögtön hívtam a kutyát. – elég rondán néztem rá, amit észre is vett. – Jó, jó akkor Jacob-ot. – forgatta a szemeit, de eközben mosolygott. – hangosan fújtam ki a levegőt a meg könnyebbülés jeleként. Észre se vettem, hogy nem lélegeztem. Bár nekünk erre nincsen szükség, de megszokásból, a látszat miatt, muszáj volt. Megöleltem. Csendben csitított, míg megnyugodtam.
- Jaj, azt elfelejtettem mondani, hogy Nessie nagyon hiányol, éppen ezért az lenne a legjobb, ha most szépen hazamennél. – bólintottam és indultam, de visszafordultam, mert eszembe jutott még egy kérdés.
- Alice-ék mit csinálnak bent?
- Csak körülnéznek. Megnézik, hogy milyen károk keletkeztek.
- Oh, értem. És Nessie-nek mit mondtatok?
- Csak annyit, hogy elmegyünk érted és Jane-ért. Apropó Jane. Ő hol van? – vállat vontam. – Fogalmam sincs. Nem láttam, mióta megérkeztetek. Mindjárt megkeresem, de szerintem elment a többiekkel. – már mentem volna a ház felé, de Edward nem engedett.
- Inkább én. Menj haza. Nessie már iszonyatosan hiányol. Mi itt mindent elintézünk.
- De Jane…
- Majd velünk jön. Még jól jöhet képessége. – elborzadtam.
- Hát nem tudom.
- Kérlek.
- Jó, de siessetek, és… vigyázzatok magatokra.
- Mi mindig vigyázunk. Tudod. – felvillantotta a kedvenc féloldalas mosolyomat. Visszamosolyogtam és indultam. Pár perc alatt ott voltam, de eközben gondolkodtam. Vajon ki és miért jött ide? Vagy ami még rosszabb kiért? Megráztam a fejem, hogy elűzzem a gondolatokat. A ház előtt pár méterre lelassítottam. Kivágódott az ajtó. Megálltam.
- Anyaaaaaaa. – kiáltott Nessie örömében. Muszáj volt mosolyognom. Felkaptam az ölembe és egy nagy puszit adtam az arcára. Rose mosolyogva figyelt minket az ajtóból. Bementünk.
- Oh, Bella annyira aggódtam. – mondta Esme.
- Én is. – értettem egyet mosolyogva. Letettem Nessie-t, és elküldtem a nappaliba tv-t nézni. Leültem az ebédlő asztalhoz.
- Szóval, mi történt? – kérdezte Rose.
- Ööö… hát ezt nehéz elmondani. Jane meg szerette volna nézni a házat, és amikor odaértünk… - a mondatot nem tudtam befejezni, mert Edward-ék robogtak be a házba. Nem foglalkoztam senkivel, felpattantam a székről, és rögtön oda mentem hozzá.
- Na? Találtatok valamit? – csak suttogni mertem. De ő nézett rám és nem szólt egy szót sem.
- Istenem mondj már valamit. – de még mindig nem beszélt. Rose és Esme is feszülten állt mögöttem.
- Hé, tesó ne húzd már. Nem látod, mennyire ideges? – vihogott Emmett. Rosalie csúnyán nézett rá, de nem hiszem, hogy észre vette.
- Tessék? – Edward hírtelen megrázta a fejét és végig nézett a családon. Idegesen fújtam ki a levegőt és hitetlenkedve néztem rá.
- Te nem is figyeltél? – hisztérikusan felnevettem.
- Ne haragudj, csak nagyon figyeltem a farkasok gondolataira. Mit is kérdeztél?
- Találtatok valamit? – nagyot sóhajtott és elkezdte mondani:
- Csak az ajtót kell lecserélni. – ahogy láttam Esme egy picit megnyugodott. – Még egy levelet sem hagyott. Csak meg érezte a szagunkat és kíváncsi volt. Ennyi. – iszonyatosan megkönnyebbültem. Mintha hallani lehetett volna, hogy leesett a nagy kő a szívemről. Elmosolyodtam és megöleltem. Az egész család hangosan fújta ki a levegőt. Épp indult volna mindenki a dolgára, amikor Nessie kiabálva rohant ki a nappaliból.
- Apaaaaaa. – rohant Edward karjaiba. Nevetve vette fel. Ezután Nessie a család felé fordult.
- Magunkra hagytok egy picikét apával? – kérdezte. Mindenki bólintott, persze senki nem állta meg hogy ne húzza mosolyra a száját. Rose nem szívesen hagyta ott őket, mert furdalta a kíváncsiság, úgy, mint engem, de Emmett elkezdte a szoba felé ráncigálni. Kis családom leült az asztalhoz. Én az ajtóba álltam, úgy hogy Nessie ne lásson. Mikor lányunk meg győződött róla, hogy „senki” nem hallgatódzik, milliónyi kérést zúdított az apjára.
- Hol voltatok? Te, Alice néni és a többiek?
- Csak elmentünk anyáért és Jane-ért.
- Értem. És anya miért ment el?
- Ezt kérdezd meg tőle!
- Oké. Mutathatok valamit? – Edward bólintott. Nessie a kezét Edward arcára tette. Ahogy teltek a percek Edward arca egyre fehérebb lett. Amikor végzett, Nessie elvette a kezét. – Ezt álmodtad délután? – férjem hangja nagyon féltő lett. Épp ezért ijedtem meg. Nessie bólintott.
- Menj fel Alice-hez. Jó? – Renesmee bólintott. Hallottam amint elindul az ajtó felé, ezért gyorsan odaálltam az ablakhoz. Miután felment, odamentem Edward-hoz.
- Valami baj van? – eltorzult arccal nézett rám.
- Menjünk sétálni! – ragadta meg a kezem. – Alice lefoglalja egy kicsit.



Csendben futottunk. Ő előttem haladt pár méterrel, amikor hirtelen lefékezett én meg kis híján beleütköztem. Most már kezdtem nagyon megijedni. Egész úton nem szólt egy szót sem. Meg simogattam az arcát.
- Mi a baj? Mit mutatott? – kérdeztem csendesen.
- Álmodott. – itt végre a szemembe nézett. – Szerinte legalább is. Valaki benézett az ablakon, de nem ment be a szobába. Nessie integetett neki és ő visszaintegetett. De ezt nem álmodta. Ez megtörtént, csak erre nem jött rá. Szerencsére. Szerintem az a fickó volt, aki nálunk is járt. De ugyanazt a szagot érezte és elment. Nem értem. – elsőre nem is fogtam fel, amit mondott. Csak később eszméltem rá, hogy a lányunk veszélyben forgott. – De ezt miért pont neked mutatta? Miért nem Rosalie-nak? Vagy Esme-nek vagy nekem?
- Tudja, hogy te rögtön nagyon aggódnál. Meg már régen volt velem kettesben. – itt felvillantotta a fél oldalas mosolyát. Ez melegséggel töltött el. Annyira ragaszkodik a lányához. Az ölébe vont, mint mikor még ember voltam. Így ültünk jó darabig. Aztán egyszer csak megszólalt:
- Ideje lenne haza indulni. Nessie már kiált gondolatban. Álmos, és szeretné, ha mi fektetnénk le. Ketten. Ilyen sem volt még. – örültem, majd szétpukkantam a boldogságtól.
Amikor haza értünk, Nessie már pizsamában volt. Ágyban fekve várt ránk. Én leültem az ablakhoz, Edward pedig leült az ágya szélére és az altatómat kezdte neki dúdolni. Annyira jó volt őket látni. Pedig soha nem gondoltam volna, hogy egyszer saját családom lesz miután vámpír lettem. Edward intett, hogy menjek oda hozzá. Leültem az ölébe. De olyan, lassan ami még egy ember számára is lassú lett volna, nehogy Nessie felébredjen. Egész éjjel őt néztük, ahogy alszik. Fél három körül járt, amikor megszólalt. Azt hittük, hogy felébredt, de csak álmában beszélt. Emberi mivoltom jutott róla eszembe. Kuncognom kellett.
- Szerintem ezt is tőled örökölte. – mondta Edward.
- Valószínű, bár nem tudom, hogy te beszéltél-e álmodban.
- Erősen kétlem. – Halkan nevettünk. Többet nem beszéltünk az éjszaka, csak csendben néztük szunnyadó lányunkat. Ekkor még nem gondoltam, hogy mi vár ránk a jövőben…