Szülés

A címmel mindent elárultam. Sajnálom most csak ennyi tellett tőlem. Nagyon rövid lett, de lényegre törő azt hiszem. Most nagyon sokáig nem írtam, frisseltem, még vissza kell rázódnom. Tényleg 1000 bocsánat. Nagyon elhanyagoltalak titeket. De most itt a nyár (juhéééééé) és sokszor lesz friss itt is, a Pokol Angyalán is, és meglepetés (rem. örültök majd) Nyitunk egy blogot, ahol novellák lesznek olvashatóak, mert mondták páran, hogy írjak még ( bár sztem pocsékak, de mind1). Emellett, lesz egy főblog, mivel ott fogjuk jelezni a frissek időpontját( mert így 4 blog lesz). Nem tudom ki mennyire örül ezeknek. Remélem azok után is szívesen olvassátok az írásaim, hogy így cserben hagytalak titeket. :( Ez nem fejezet!! És Mili szerint megér egy 16-os karikát. Nem tudom döntsétek el ti! És mivel arra szavaztatok, hogy Lizzie szemszöge legyen, így írtam meg. Pusz Lyly
És hamarosan jön a 14. feji! Na de most már olvassátok:

Lizzie szemszög:

Dulakodás zajára ébredtem. Az erős fényviszonyok miatt hirtelen megfájdult a fejem, meg a szemem. De lassan hozzászoktam. Körülnéztem a szobában. Nem nagyon volt ismerős a hely, nem értettem, miért fekszem itt. A tekintetem a csövekre tévedt, azokra, amik a csuklómból lógtak ki. Kezdett rémleni valami. Vámpírok… Megerőszakolás… Terhesség. És beugrott. Hát persze. A hasamra néztem. De a látvány lesokkolt. Olyannyira, hogy felsikoltottam. Odakaptam a kezem, és elborzadva nézegettem magam. Kivágódott az ajtó, és belépett rajta az egész Cullen család.

- Jaj, Lizzie. – könnyebbült meg Bella. – Jól vagy? Hogy érzed magad? – jött oda hozzám, és árasztott el a féltő kérdéseivel. Nem válaszoltam rögtön, hanem köszöntöttem mindenkit.

- Sziasztok. – néztem végig a vámpírokon, de megakadt a szemem egy idegenen.

- Úristen. – suttogtam. – Ő mit keres itt? – kérdeztem megrémülve.

- Lizzie. – próbált közeledni hozzám, de Emmett nem engedte. – Lizzie mi a baj? Miért félsz… - a világ kezdett elsötétülni, nem hallottam a mondat végét sem. Lebegtem a sötétben, de nem sokáig, mert éles fájdalom nyilallt a hasamba. Hangosa felsikoltottam, de vér kezdett ömleni a számból. Megijedtem. Nem tudtam, hogy mi van velem. A gyermekeimmel. a vér patakzott a számból, annyira, hogy levegőt sem kaptam.

- Úristen, Carlisle, mit csináljunk? – kérdezte egy ideges hang. Edward. De ő mit keres itt? És hol vannak a többiek?

- Fiam, nyugodj meg, egyszer már végig csináltad, most is sikerülni fog. - meg akartam kérdezni, hogy mi történt, de ez lehetetlennek tűnt. Most már az orromból is ömlött a vér. Sajogott a fejem, a hasam pedig égett, fájt és lüktetett egyszerre. Sikítani akartam, de a vér bugyborékolni kezdett a számban. Olyan erős fájásaim voltak, hogy díjat kaphatnék érte, mert csoda, hogy kibírtam. Újabb fájások. Ösztönösen nyomni kezdtem. De ez végzetes hiba volt. Egy nagy reccsenést hallottam. A kínzó fájdalom még erősebb lett, az egész testemet és lényemet kínozta. Egyre több reccsenés, ropogás. Még több kínzó hasító fájdalom. Meg akarok halni. Egyre csak ez járt a fejemben. A szemem egész végig csukva volt, képtelen voltam kinyitni.

- Carlisle, a bordái, csak még nagyobb kárt okoz magának. – kiáltotta kétségbeesetten Edward. Elöntött a pánik. Mi történik velem? Egy tűszúrást éreztem a vállamban. A fájdalom csökkeni kezdett. Egyre kevesebb dolgot éreztem, viszont mindent hallottam. De fuldokoltam. Még mindig vér ömlött belőlem mindenhonnan. De lassan ez is szűnni kezdett.

Aztán megint csak sötétség. Lebegtem, nem láttam semmit. Nem éreztem semmit. Nem hallottam semmit. Sokáig voltam öntudatlan állapotban gondolom. Legalábbis nekem úgy tűnt. Aztán hangfoszlányok csapták meg a fülemet. Babagügyögés. Méghozzá kettő. Próbáltam kikászálódni a sötétségből, ami nehezen, de sikerült. Lassan kinyitottam a szemem. Edward kezében két csöppség volt. És milyen gyönyörűek voltak. Ahogy oldalra fordítottam a fejem, láttam, hogy minden csupa vér. Atyaég. Mi történt? Aztán elkezdtem zihálni. Mintha víz alá merültem volna. Nem kaptam levegőt. Próbáltam lélegezni, de nem ment. Mintha egy szörny ült volna a mellkasomon. Kiabálni sem tudtam.

- Carlisle. A méreg. – csak ennyit hallottam. Kész vége. Meghaltam. Mindenütt csak fehérséget láttam. De mégis boldog voltam. És akkor elöntötte a tűz a testemet…