7. fejezet - Hihetetlen Valóság

(- Ugyan semmiség. Velem is ez történt amikor… - a mondat vége a levegőben lógott, a felismerés pedig kegyetlenül hasított belém…)

(Bella szemszöge)

- Bella, Bella, mi a gond? Mi történt? Mikor voltál te is ilyen helyzetben? – kérdezte Lizzie, a hangjából aggódást véltem hallani, de nem tudott rá koncentrálódni az agyam. Csak az a szó pörgött a fejemben, hogy „terhes, terhes, terhes”. Magamra erőltettem a nyugodt arcomat, és megszólaltam.

- Figyelj, megbocsátasz nekem egy pillanatra? Mindjárt jövök. – erőtlenül bólintott, én meg kiviharzottam a fürdőből, le a nappaliba.

- Hol van Carlisle? Itthon van ugye? – hadartam.

- Mi a baj? – kérdezte Edward, miközben oda jött hozzám. Idegesen felkaptam a fejem és lassan beszélni kezdtem.

- HOL…….VAN……CARLISLE? – kérdeztem de belül már szétrobbantam volna az idegességtől. Épp keltem volna ki magamból, amikor egy hang szólt a hátam mögül.

- Itt vagyok. Mi a gond Bella? – mélyet sóhajtottam.

- Beszélnünk kell. – ő bólintott, és intett, hogy menjek vele. Az irodájába mentünk. Ő leült a helyére én meg vele szembe.

- Nagyon nagy gond van. Lizzie-nek nem gyomor rontása van, hanem – nagy levegőt vettem – terhes. – Carlisle arca mozdulatlan maradt, semmit sem lehetett róla leolvasni.

- Erre hogyan jöttél rá? – kérdezte hivatalos hangon.

- Nagyon sokat alszik, szédül, hányingere van, hányt. Én is ugyan ilyen helyzetben voltam amikor Nessie-vel voltam terhes. Emlékszel?

- Talán igazad lehet. Meg kéne vizsgálnom. – bólintottam.

Jöhetek veled ugye?

- Persze. Hozd ide Lizzie-t. – szempillantás alatt a fürdőbe értem, ahol aranyos látvány fogadott. Lizzie csípőre tett kézzel várt miközben a lábával dobogott. Nem tudtam megállni, hogy ne eresszek el egy mosolyt.

- Most már elmondanád, hogy miért szaladtál el? Mi jutott az eszedbe? Mikor voltál te ilyen helyzetben? – kérdezte mérgesen.

.- Mindent elmondunk, meg szeretnénk feltenni néhány kérdést, úgyhogy eljönnél velem Carlisle irodájába? – válaszoltam neki nyugodtan.

- Ööö persze. – elindult velem, de az arcán értetlenség és félelem tükröződött. Amikor odaértünk Carlisle irodájához, hírtelen a kezem felé kapott.

- Jól vagy? – kérdeztem.

- Igen, persze, csak megszédültem. – hangja erőtlenül csengett.

- Mehetünk? – bólintott, én meg kopogás nélkül benyitottam, és leültettem. Carlisle rám nézett, szemével kérdezte hogy kezdhetjük-e. Én alig láthatóan bólintottam.

- Nos, Lizzie voltál mostanában együtt valakivel, úgy? – Lizzie erősen elpirult.

- Hát nem mondhatám inkább… én nem szeretnék erről beszélni.

- Valami baj van, történt valami? – kédeztem félve. Mire ő csak bólintott.

- Amikor Forks felé tartottam, Damon rám talált, leütött, elvesztettem az eszméletem. Nem emlékszem mikor tértem magamhoz, de a ruháim cafatokban hevertek mellettem és a testemet kék- zöld foltok fedték. Fél napon keresztül feküdtem a hideg földön, mert annyira sajgott mindenem, hogy mozdulni nem bírtam. Később, amikor felöltöztem, mert a hátizsákban amit magammal hordtam, volt váltóruhám, és nekiindultam a nagyvilágba. Damon pedig tova tűnt. – emésztgettük a hallottakat egy pillanatig, aztán Carlisle szólalt meg.

- Mikor történt ez?

- Egy hete, körülbelül.

- Akkor most már tudjuk a választ. Lizzie, neked nem gyomorrontásod van hanem… terhes vagy.

(Lizzie szemszöge)

- Lizzie, neked nem gyomorrontásod van hanem… terhes vagy. – mondta Carlisle. Én meg szó szerint lehidaltam.

- Ez szerintem…nem… nem ez képtelenség. Én nem lehetek… terhes. Most múltam 18, még magam is gyerek vagyok. Nem…Nem…Nem.

- Figyelj, te döntesz, megtarthatod, de ha nem szeretnéd, és az abortusz mellett döntesz… - mondta Carlisle én meg most lettem dühös igazán. A gyerekem… abortusz… NEM… nem akarom elveszíteni… nem, nem engedem.

- Soha – csak úgy forrtam a dühtől.

- Figyelj ahogy gondolod, Bella sem engedte… De azt tudnod kell, hogy bele is halhatsz. És csak úgy élheted túl, ha te is vámpír leszel.

-Nem érdekel. – még mindig mérges voltam de már nem annyira.

- Nem lesz semmi baj- jött oda hozzám Bella és átölelt.

- Én… bocsánat… nem akartam így beszélni, csak megijedtem.

- Semmi gond. Megértjük. – válaszolta Bella nyugtatólag miközben még mindig ölelt.

- Nos Lizzie, megengednéd, hogy megvizsgáljalak? – kérdezte Carlisle, én meg bólintottam.

- Akkor gyere. – intett, hogy kövessem.

( Bella szemszöge)

Miközben Carlisle Lizzie-t vizsgálta, toporogva álltam az ajtó előtt. Edward mellettem termett, mint derült égből a villámcsapás, és végigsimított a vállamon.

- Hé, nem lesz semmi baj.

- Nem lesz semmi baj? Annyira szenvedni fog. Nem tudja mire vállalkozik. Mintha magamat látnám. – mosolyogtam halványan életem értelmére. Hírtelen kinyílt az ajtó és Lizzie lépett ki rajta, és amikor meglátott a nyakamba borult.

- Jaj Bella annyira örülök. – mondta, miközben szemében örömkönnyek csillantak meg.

- Mi is örülünk, de most az lenne a legjobb, ha lefeküdnél pihenni. – mondta Edward, miközben megeresztett egy féloldalas mosolyt.

- Igen, igazad van.

Lizzie és Nessie már javában aludt, amikor újabb családi kupaktanácsot hívtunk össze. Carlisle szólalt meg először.

- Ugye már mindenki tudja, hogy Lizzie terhes. – bólintottunk, így Carlisle folyatta.

- Gondolom, mindenki beleegyezik, hogy itt maradjon, hisz egyedül nem boldogulna.

- Persze, hogy nem gond. – válaszolták a lányok kórusba, a fiúk pedig nagy bőszen bólogattak.

- Hát akkor ezt megbeszéltük. – mindenki indult a dolgára, amikor megszólalt a telefon. Carlisle vette fel.

- Haló, Cullen ház. – szólalt bele a készülékbe.

- Kérem azonnal jöjjön be doktor úr. Charlie Swan- nak leállt a szíve, az ügyeletes orvos már újra élesztette, és ön azt mondta ha bármi történik vele értesítsük.

- Köszönöm, hogy szólt Chaty, azonnal ott vagyok. – ledermedtem. Aput újra kellett éleszteni.

- Carlisle nem gond ha én is megyek ugye?

- Nem dehogy, de futunk. Nem veszthetünk egy percet se.

Seperc alatt odaértünk, Carlisle magára kapta a köpenyét, és rögtön apámhoz rohant. Én kintről figyeltem az eseményeket. Háromszor kellett újra éleszteni, de végülis túlélte. Mikor apám kilépett a kórteremből, én meg rögtön a nyakába vetettem magam.

- Köszönöm, hogy megmentetted Charlie-t. – suttogtam.

- Ez csak természetes. – Carlisle bent maradt egész éjjel a biztonság kedvéért, én pedig hazamentem. Mindenki feszültem várt rám, kivéve Alice-t és Edward-ot. Gondolom ők látták, hogy most már minden a legnagyobb rendben van.

- Jól van. Háromszor kellett újra éleszteni, de most már jól van. – mindenki lenyugodott kissé, Esme pedig odajött hozzám és átölelt. Az éjszaka további része nyugodtan telt… de nem gondoltam, hogy mi fog ránk várni másnap.

Sziasztok! Tudom, hogy későn jött, meg minden, ezért nem is lett olyan jó de azért kiváncsi vagyok a véleményetekre!! Pux Komi pls.